Az ÉDES Biocsicsóka sűrítmény „száz jó hatása”

Feltöltve: 2013. október 27.

ÚJ TUDOMÁNYOS TERMÉKFEJLESZTÉS! A termék bevezetése: 2013. NOVEMBERÉTŐL

A fehércukor káros hatásait kiküszöbölendő egy új termékfejlesztésbe kezdünk, melyet nyugodtan adhatunk gyermekeinknek is!
Az édes íz mellett ásványi anyagokat és vitaminokat is a szervezetbe juttathatunk fogyasztásával!

Ismerje meg az OKOS ÉDES orvos-biológiai jelentőségét és az élettani hatásait

 

SZÉNHIDRÁT-KARMESTEREK” ,
avagy a biocsicsóka termékek biokémiai intelligenciája

„Koncentrálunk egészségére!”

AZ OKOS ÉDES (FRUKTÓZDÚS) BIOCSICSÓKA-SŰRÍTMÉNY „SZÁZ JÓ HATÁSA”

Ha egy földben lévő kicsiny gumónak is legalább
százféle előnye van az emberi egészségre,
megsejthetjük a körülöttünk lévő teremtett világ teljes,
és jelenleg kiaknázatlan gyógyító hatásának erejét

  1. Magyarországon több száz éve ismert, régi leírásokban is kiemelten javasolt, igen hasznos növényként és „téli élelmiszerként”, tápanyagforrásként tartották számon a csicsókát. Édeskés íze és beltartalmi jellemzői miatt sokak számára még az édesség iránti igényt is csökkentette.

  2. A csicsókagumóból készített élelmiszerek komoly, megbízható kutatási háttérrel rendelkező élelmiszerek, hatásaikat reprodukálható (megismételhető) módon igazolták független, akkreditált intézmények, klinikák, szerte a világon. A fruktózdús (és inulint is tartalmazó) csicsókasűrítmény kutatási modell-anyag, számos kutatómunka tárgya mind a mai napig.

  3. A csicsóka és a csicsóka készítmények előnyös hatásait célzott, több évtizedes hazai kutatások és követéses klinikai megfigyelések is megerősítették.

  4. Az ún. civilizációs megbetegedések általános megelőzését szolgáló élelmiszerek körébe tartoznak, emellett a kialakult betegségek terápiáját is támogatják (regeneráció, roboráció)

  5. A korszerű, betegségmegelőző és terápiás étrendbe jól beépíthetők a legtöbb nem fertőző, életmóddal összefüggő (életmód-dependens) kórkép megelőzése és kezelése céljából fogyaszthatók.

  6. A finomítatlan, fruktózdús csicsókasűrítménnyel célzott klinikai vizsgálatokat végeztek, és élettani hatásait mérhetően jobbnak találták a finomított csicsókaalapú termékekéhez (ioncserélt csicsókasűrítmény) képest. Az édes sűrítmények között tehát a sötét színű formának van kiemelkedő egészségmegőrző hatása. (Az Okos Édes termék is finomítatlan, sűrűn folyó, sötét színű készítmény.)

  7. Korábban szakorvosi javaslat mellett volt forgalomban ilyen jellegű, fruktózdús termék, Topinambur néven. Mind a mai napig orvosi ajánlások fogalmazódnak meg a fruktózdús (és inulindús) csicsókasűrítmények rendszeres fogyasztásával kapcsolatban.

  8. Az Okos Élet és Okos Édes biocsicsóka-sűrítmények a biocsicsóka ún. élelmiszer-mátrixát is tartalmazzák, vagyis megtalálható bennük a gumó lényegében teljes beltartalma, amely egyedi biokémiai körülményeket teremt az egészségvédő és regenerációs hatások terén (egyedi összetett élettani hatás, „biokémiai intelligencia”).

  9. Répacukor és édességek helyettesítésére is alkalmas természetes, magas tápértékű, édes ízű anyagok.

  10. Beltartalmi értékük és élettani hatásuk tekintetében még az értékesebb mézeket, illetve egyéb, természetes, növényi alapú édesítő anyagokat (stevia, növényi szirupok, nyírfacukor, eritritol, stb) is felülmúlják, a szakmai eredmények szerint.

  11. Magas kálium, kalcium, magnézium és foszfortartalommal rendelkeznek, nátriumtartalmuk alacsony, vastartalmuk is jellemző.

  12. Nyomelemtartalmuk kiemelkedő, jellemzően magas réz, króm, mangán, cink tartalmuk, de számos egyéb elemet is tartalmazhatnak termőhelytől függően (szelén, bór, stb) Az említett nyomelemek támogatják a szívizom, az idegrendszer működését, az anyagcsere-folyamatokat, az enzimatikus működést, védik a bőrt, érrendszert, nyálkahártyákat, megelőzik a terhességi hipertóniát, és számos egyéb létfontosságú folyamatban részt vesznek.

  13. Mikroelemeik és nyomelemeik révén lassítják az öregedési folyamatot, csökkentik a belső oxidációt („biológiai amortizáció” csökkentők).

  14. Az ásványi anyagok és nyomelemek egymáshoz viszonyított aránya megfelelő, egymás hasznosulását is segítik (szinergencia). Különösen a kálium-magnézium-foszfor egyensúlya emelhető ki.

  15. Nem emészthető ballasztanyag tartalmuk révén serkentik a bélműködést. Az inulin mellett pektint is tartalmaznak.

  16. Ízviláguk és élettani hatásuk révén segítik a fogyókúrás programokat, a tartós és eredményes súlycsökkentés kellékei. Az elhízás társult kórképeinek, valamint a metabolikus szindrómának a megelőzését és kezelését is támogatják.

  17. Használatuk jó közérzetet, komfortérzést, egyben hosszan tartó teltségérzést biztosít, mértéktartó illetve szokásosnál kisebb élelmiszer-fogyasztás mellett is. Étkezés előtt 15-20 perccel használva (1-2 tk sűrítményt) az elfogyasztott étel mennyisége csökken, azonos teltségérzés mellett.

  18. Fruktóz, frukto-oligoszacharid és polifruktozán inulintartalmuk, valamint összetevőik optimális aránya (együttes, komplex hatásuk) miatt különleges élettani hatásuk van a szellemi-lelki és fizikai folyamatokra egyaránt. Ez az összetett hatás („csicsóka-titok”) más élelmiszerekkel (pl. cikória, poralakú inulin, stb) nem vagy csak alig pótolható.

  19. Az Okos Édes biocsicsóka-sűrítmény fruktózt és polifruktozán inulint olyan arányban tartalmaz, ami megfelelő energiát, lassan felszívódó cukrokat biztosít (fruktóz-hatás), egyben a fruktóz hasznosulását az inulin kiegyensúlyozza (izomszövet, máj, stb). Végső soron egy értékes, szabályozó-energiaadó biotáplálék.

  20. Más, élettanilag hasznos anyagokat (összetett szénhidrátok, esszenciális zsírsavak, növényi színanyagok, pektin, stb) tartalmazó élelmiszerek élettani hasznosságát felfokozzák, kiegészítik.

  21. Más élelmiszerekkel együtt fogyasztva az egyéb hasznos komponensek (vitaminok, ásványok, nyomelemek, színanyagok, stb) felszívódását egyenletessé teszik, „nyújtott felszívódást” biztosítanak a vékonybélben, különös tekintettel a felszívódó egyszerű cukorkra.

  22. Összetételük révén egyedi, igen előnyös felszívódási körülményeket (pH, prebiotikus hatás, nyomelem-felszívhatóság, stb) teremtenek a vékony- és vastagbélben.

  23. Prebiotikus hatásúak, célzott, szelektív táplálékot nyújtanak főként a hasznos Lactobacillus és Bifidobacterium mikroorganizmus kolóniák számára. (Erősítik az ún. „cross-talk” folyamatot, vagyis a belső összetett öngyógyító mechanizmusokat a bélrendszerben.)

  24. Visszaszorítják a normál bélrendszeri mikroflórában található káros mikroorganizmusok szaporodását, ezáltal jelentős betegségmegelőző szerepük van (kompetitív gátlás).

  25. Védelmet nyújtanak a bélfertőzések ellen, illetve a már bekövetkezett kórképeknél a fertőző ágens visszaszorítását segítik.

  26. A probiotikumok illetve probiotikus készítmények hatását erősítik, felfokozzák (együttes használat esetén), majd azok elhagyásakor a hasznos bélrendszeri mikroflóra szaporítását, kolonizációját folytatják, továbbviszik. (A probiotikumokat nem szükséges folyamatosan fogyasztani, a prebiotikumokat tartalmazó táplálékokat ajánlatos)

  27. Képesek a tápcsatornában magukkal vinni, mintegy szállítani, utaztatni hasznos, probiotikus kultúrákat, amelyeket „táplálva”, ún. szimbiotikus hatás érhető el. (A szimbiotikumokban a mikroba előnyös anyagcseretermékei is benne vannak, ugyanezek termelődnek a bélrendszeri „utaztatás” közben is a csicsóka inulinjával táplált mikroba kolóniákban.)

  28. A prebiotikus és szimbiotikus hatás, valamint a nyomelemek és egyéb jellemzők miatt enyhe „anyatej-hatást” lehet feltételezni a biocsicsóka-sűrítmények esetében. (gyermekek és felnőttek szervezetében egyaránt) A bélrendszerben lejátszódó összetett, protektív, védelmet szolgáló folyamatok hasonlóak az anyatejesen táplált csecsemők bélrendszerében tapasztalható sokrétű, előnyös folyamatokhoz („anyatejre emlékeztető, anyatejet modellező” hatás).

  29. Táplálják a felszívást végző bélhámsejteket, azaz a bélrendszeri nyálkahártya (bélbolyhok) saját anyagcsere folyamatait is támogatják, azok tápanyagellátásának biztosítása révén.

  30. Igen hasznos fermentumokat, termékeket képeznek a bélrendszerben (tejsavas erjedés), a széklet pH-ját előnyös irányba tolják, segítik a bélpolipok, a vastagbél- és végbélrák megelőzését.

  31. Segítik a székrekedés kezelését, lazítják a székletet, megelőzik a székrekedéssel járó problémákat (ozmotikus, prebiotikus hatás, fermentáció, stb révén). Egyes, székrekedéssel összefüggő kórképek kialakulását csökkentik. (epekő-képződés, diverticulosis, képződő toxinok felszívódása, stb)

  32. Visszaszorítják a bélrendszerrel összefüggő egyéb betegségeket, mint a bélhurut, bélgyulladás, és az irritábilis bél-szindróma (IBSZ). Megelőzik és kiküszöbölik a bélrendszeri diszkomfort-érzést.

  33. Egyes autoimmun betegségek, mint a colitis ulcerosa és Crohn-betegség, esetében is előnyösnek bizonyult a fogyasztásuk (inulindús), a bélhámsejtek hatékonyabb regenerációja, a bélrendszeri immunitás javulása és egyéb hatások miatt.

  34. Védenek a légzőszervi betegségekkel szemben, a tüdő hámszövetének immunitását erősítik. Szerepük van légzőszervi betegségek (asztma, stb) megelőzésében.

  35. Segítenek megelőzni a húgyúti fertőzéseket csecsemők, gyermekek és felnőttek esetében. Veseműködést elősegítő, húgykő és vesekő oldó valamint kőképződést gátló hatásuk ismert.

  36. Szerepük van a bélrendszeri immunitás, valamint a teljes szervezetre kiterjedő immunrendszeri védelem kialakításában. (Az immunrendszer legnagyobb bástyái a bélrendszerben találhatók)

  37. Növelik a vastagbélben a hasznos anyag-felszívódást, ezen belül is a vitaminok biohasznosulását. (K-vitamin, B-vitaminok, B12 vitamin)

  38. Segítik a kalcium, magnézium, cink és vas biohasznosulását, növelik a kationok oldhatóságát, ionizációját és felszívhatóságát.

  39. A fruktóz és az inulin ún. ozmotikus hatása révén a bélben lévő vízmennyiség emelkedik, mely nemcsak a vitaminok és ásványi anyagok, hanem az összes egyéb értékes komponens felszívhatóságát megnövelik, kiegyensúlyozzák. (Ez különösen a vastagbél „vízhiányos” környezetében kiemelkedő fontosságú)

  40. Lúgosító, bázisképző hatásuk van a szervezet belső rendszerére nézve, rendszeres fogyasztás esetén.

  41. Javítják a csontanyagcserét (kalcium-ionizáció, D-vitamin működés segítése, lúgosítás stb), segítik a csontritkulás megelőzését és kezelését, a vér magnéziumszintjét is emelik.

  42. Nem igényelnek gyomoremésztést, pektintartalmuk és egyéb anyagaik serkentik és védik a gyomrot. (Sósav és pepszin termelést nem váltanak ki.)

  43. Kímélik a hasnyálmirigyet, segítik annak hatékonyabb működését, egyúttal számos „terhet” levesznek róla (elosztó hatás). A hasnyálmirigy védelemben betöltött szerepük (tápanyag-forgalom szabályozás, lúgosítás, stb) kiemelkedő.

  44. Cukoranyagcsere-szabályozók, kiegyensúlyozott szénhidrát-forgalom megvalósulását segítik.

  45. Kiegyensúlyozzák a zsíranyagcserét.

  46. Támogatják a szívizom munkáját, védik a szívet a stresszhatásokkal szemben, növelik ellenállóképességét, teljesítőképességét (magnézium, foszfor, kalcium, nyomelemek, inulin, fruktóz).

  47. Szerepük van a cukrozott élelmiszerek kiváltásában, így közvetve is a szív és érrendszer védelmében.

  48. Idősebb korban a megemelkedett édességfogyasztás egyik nagy ellenszereként tartják számon.

  49. Jobbá teszik a belső szervek vér- és tápanyag-ellátását, a szövetek energiaforgalmát, javítják a szervek egymással való belső „kommunikációs képességét”.

  50. Kiegyensúlyozzák a hormonális folyamatokat a szénhidrát-, és a nyomelem-egyensúly, valamint a bélflóra-hatások révén.

  51. Jellemzően nem igényelnek inzulint a hasznosítás során (napi 40-60 g bevitel mellett), nem jelenik meg a hiperinzulinizmus, mely számos kórkép melegágya (cukorbetegség, rákbetegség, elhízás, stb).

  52. Étvágycsökkentő, teltségérzést biztosító és szabályozó tulajdonságuk miatt az evési kényszerek megelőzését és leküzdését is nagyban támogatják, az éhségérzet intenzitását csökkentik, megszüntetik a „rohamszerű, remegésszerű” éhségérzetet. Az evési kényszerek visszaszorítása révén számos következményes pszichikai és fizikai következményt is elháríthatnak.

  53. Az élelmiszer-függőségeken belül kiemelten az édességvágyat csökkentik, az édesség-függőség visszaszorítását támogatják. Anti-addiktív hatásuk miatt a lelki és testi függőségek egyik nagy támogatójának tartják.

  54. Segítenek a rendszeres étkezési ritmus megvalósításában az éhség-jóllakottság központ egyensúlyának segítése révén, támogatják a mértéktartó, tudatos életvezetést és étrendet.

  55. Igen előnyös, rövid szénláncú zsírsavakat képeznek a vastagbélben. (ezek szerepe jelentős a bélrendszeri ozmotikus egyensúlyban, a fogyókúrában, a zsíranyagcserében, stb)

  56. B-vitamin források, így részt vállalnak számos összetett anyagcsere-folyamatban, a szöveti légzésben, enzimes és idegrendszeri folyamatokban, stb. A B-vitaminok bélflóra általi termeltetésében is nagy szerepet vállalnak, így e téren (B-vitaminok) hatásuk többszörösen előnyös.

  57. Béta-karotin, nyomelem- és ballasztanyag-tartalmuk révén antioxidáns hatásúak, gyökfogók.

  58. Kedvezően befolyásolják a só- és vízháztartást (elektrolit egyensúly).

  59. Segítik a tartós izommunkát, fizikai aktivitást, így fizikai munkások számára igen hasznosak.

  60. Sportolók számára különösen előnyös szabályozók, természetes „sporttápláléknak, sportdoppingnak” is tartják (A fruktóz mértéktartó energiaadó, az inulin, a vitaminok és ásványok szabályozók).

  61. Gyorsan és hatékonyan feltöltik a máj glikogén raktárait, hatékonyan biztosítják a szervezet hosszú távú általános energia- és stresszraktárait.

  62. Fáradékony, energiadeficittel rendelkező szervezetet biológiai úton ellátják energiával, feltöltik a lemerült tartalékokat, és biztosítják a megfelelő életműködéshez (szív, izomzat, idegrendszer, máj, emésztés, stb) szükséges szabályozókat is.

  63. Az alacsony vércukorszintet normalizálják (cukorforgalom-szabályozás).

  64. Alkalmasak bébiételek alapanyagául (1 éves kor felett adhatók) más élelmiszerekkel együtt, erősítik a baba immunitását, egyensúlyban tartják bélflóráját és vércukorszintjét, „hipoallergén” jellegűek. Virágpormentesek.

  65. Kisgyermekek energia és elektrolit-egyensúlyát, hőháztartását jól szabályozzák, egyenletessé teszik az anyagcserét, energiaforgalmat.

  66. Serdülők, ifjak szervezetére is igen pozitívan hatnak, a bélrendszeri egyensúly, az anyagcsere, és mikroelem (nyomelem) pótlás, a szellemi teljesítőképesség és lelki stabilitás tekintetében.

  67. Az idegrendszeri stabilitást támogatják, az általános szellemi erő megőrzésében biológiai úton részt vállalnak. Gyermekek és ifjak idegrendszeri és szellemi stabilitását, állóképességét megerősítik.

  68. A lelki állóképesség, lelki egyensúly előmozdítói egyéb tényezőkkel együtt.

  69. Városokban illetve szennyezettebb környezetben élő gyermekek, felnőttek esetében szakemberek által ajánlott „védőtáplálékok illetve védőitalok”, melyek a szervezet ellenállóképességét erősítik. (Városi óvodák és iskolák gyermekeinek és dolgozóinak kiemelten ajánlott)

  70. Időlegesen vagy tartósan szellemi koncentrációt és lelki állóképességet igénylő tevékenységek segítői. A mentális terhelhetőséget, teljesítőképességet emelik. Segítik a fókuszált figyelmet, koncentrációt igénylő tevékenységet végzők munkáját. Szellemi munkások hasznos táplálékai.

  71. A fizikai és lelki stresszek leküzdésének hatékony eszközei, biológiai úton növelhetik a stressz-küszöböt. A stresszhelyzetek „kifáradási szakaszának” kezdetét kitolják (később jelenik meg a kifáradás). Tartós szellemi és fizikai leterheltséget követően támogatják az agyi-idegi rendszerek, valamint az izomzat regenerációját, gyorsabb kipihentséget biztosítanak egyéb életvitelbeli tényezőkkel együtt.

  72. Intenziv stresszhatások (baleset, gyász, egyéb megrázkódtatások) után a szervezet biológiai megerősítői.

  73. Csökkentik a hangulati hullámzás, a változó kedélyállapot létrejöttének esélyét, hatással lehetnek a stabil személyiség, „kontrollálhatóság” kialakulásában már gyermekkortól kezdve.

  74. Kedvezően hatnak az ásványi anyag-egyensúlyra, valamint só-és vízháztartást is szabályozó jellegük is említhető (K-Na pumpa).

  75. I. típusú cukorbetegség esetén – kis mennyiségű használat esetén – kielégítik az édességigényt, egyben kézben tarthatóvá teszik a vércukorszintet.

  76. Kezdődő, II. típusú cukorbetegség esetén is jól alkalmazhatók, nem igényelnek mérhető mennyiségű inzulint, egyben a betegek komfortérzetét elősegítik.

  77. Candidiasisban szenvedő betegek számára mértéktartóan használhatók, a bélflóra-egyensúly, a jó bélrendszeri immunitás (teljes immunrendszeri védelem) valamint a betegséggel együtt járó idegrendszeri hatások leküzdésének egyik segítője.

  78. Vírusos szezonban illetve influenza járványok idején igen hasznos védő, megelőző táplálékok.

  79. Kialakult fertőzések, infekciók közbeni gyógyulást és azt követő immunrendszeri erősítést hatékonyan elvégzik, egyéb immunerősítő hatóanyagok működését segítik.

  80. Műtétek utáni lábadozást, felerősödést, roborációt elősegítik, kíméletes energiaszolgáltató, nyomelempótló, stb tulajdonságuk miatt előnyösek.

  81. Segítik a gyermek- és felnőttkori allergiák (ekcéma, allergiás asztma, stb) és intoleranciák megelőzését. Atópiás (allergia hajlamával rendelkező) családoknál rendszeres fogyasztásuk védő, preventív hatású.

  82. Pollenallergiások számára is alkalmas és építő tápanyagforrások. (Esszenciális zsírsavakkal és más anyagokkal együtt a tüdő hámszövetének állapotát javíthatják)

  83. Az aktív vagy passzív dohányzás által károsodott tüdő- és emésztőszervi nyálkahártyák sejtjeinek regenerációját serkentik, a dohányzás-leszoktató programok hasznos segítői (az idegrendszeri állapotot is stabilizálják)

  84. Kialakult ételallergiák és -intoleranciák esetében fogyasztásuk előnyös, segítik a tápanyag-ellátást, az immunrendszeri egyensúly helyreállítását. Az esetlegesen sérült, érzékeny bélnyálkahártyát nyugtatják, hámosítják.

  85. Rosszindulatú daganatok ellen védenek. Kiemelten az emlő-, vastagbél-, végbél-, prosztata-, tüdő- és májrák elleni védelemben segítenek, de hatással vannak más szervek védelmére is (gyomor, hasnyálmirigy, bőr), mértéktartó használat mellett.

  86. Gyorsítják a szervezet általános méregtelenítő folyamatait, különös tekintettel a nehézfémek kiválasztására. Erősítik a környezetszennyező anyagokkal, környezeti ártalmakkal szembeni ellenállást. Nehézfémekkel szennyezett területeken, iparvárosokban rendszeres használatuk ajánlott.

  87. Májvédő hatásúak, javítják a máj anyagcseréjét és detoxikáló tevékenységét, regenerációját.

  88. Szerepük van a gyógyszerek mellékhatásainak csökkentésében, a májban történő bonyolult átalakítási folyamatok segítésében, a szervezetbe akár önhibánkon kívül is bekerült számtalan méreganyag hatástalanításában, eltávolításában.

  89. Tisztítókúrák (bél-, máj-, és vesetisztítás), léböjtök hasznos kellékei, az általános méregtelenítő programok hatékonyságának növelői. A léböjtök során vércukorszint és energiastabilizáló hatású, a böjtkúrák során a mentális és lelki egyensúly megtartását is segítik.

  90. A fruktózdús csicsókasűrítmény gyorsítja az alkohol oxidatív lebontását, csökkenti az iváskényszert. Az alkohol elvonókúrák hasznos segítője, az alkoholbetegek visszaesésének biológiai úton történő akadályozója. Mérhetően javítja az alkoholbetegek életkilátásait. (Idegrendszeri stabilitást segítő hatása itt is említendő, javítja a beteg pszichés állapotát)

  91. Késő esti rendezvényeket, programokat követő napon fogyasztva gyorsítják a belső regenerációt, segítenek megszüntetni a „másnaposságot”.

  92. Támogatják a köszvényes és húgysavszinttel összefüggő ízületi panaszok csökkentését segítik, rendszeres fogyasztásuk esetén. A köszvény és hiperurikémia megelőzésében és kezelésében jól hasznosíthatók, normalizálják a vér húgysavszintjét, ezzel gátolják a húgysav kristályok létrejövetelét az ízületekben, így elkerülhető a köszvényes roham. (Emellett a csicsókatermékek savtalanító hatása is enyhíti a tüneteket, az ízületek gyógyulási folyamatát segítik.)

  93. Részt vesznek az egészséges szájflóra kialakításában, édes ízük ellenére nem okoznak fogszuvasodást (a megfelelő szájhigiénia szabályai mellett).

  94. Öregedési folyamatokat lassító hatásaik miatt javasolható középkortól kezdődően is, és az idősebb lakosság számára. Összetett hatásaik révén beindítják az öngyógyító, regenerációs mechanizmusokat a tápcsatornában, a keringési rendszerben, a májban, a csontrendszerben és ízületekben, valamint az idegsejtekben.

  95. Ajánlottak változó kor előtt álló, illetve változó korban lévő nők számára, a belső anyagcsere- és hormonális egyensúly támogatása érdekében, valamint az idegrendszer megerősítésére, stresszoldásra (a női szervezet cukor-anyagcseréje sokkal sérülékenyebbé válik a változó kortól kezdődően).

  96. Alkalmasak az emberi szervezet ásványi anyag szükségletének kiegészítésére az ősztől tavaszig terjedő „hiányosabb” időszakban is, kiemelkedő táplálkozás-élettani értékük miatt.

  97. Kellemes, kifejezetten édes ízük miatt sokkal kedveltebbek, mint az inulindús termék. Bár orvosbiológiai hatásaik (Okos Édes) kissé elmaradnak az inulinban gazdag Okos Élet biocsicsókakrémtől, a nagyobb mérvű használat mégis jelentős előnyökkel jár. (Az édes fajtából többet lehet enni, mint a natúrból.)

  98. Kisgyermekek, fiatalok egyik csemegéje lehet karamelles, juharszirupos ízkaraktere miatt, a gyermekek és ifjak szellemi állóképességét erősíti, egyben nyugodt, kiegyensúlyozott lelkiállapot elérését segíti.

  99. Állagánál fogva a mézre emlékeztet, azonban a mézeknél illetve biomézeknél is előnyösebb élettani hatásokkal bír.

  100. Már kis mennyiség is eléri a kémiai receptorokon keresztül a kívánt édesség-hatást, és csökkenti az újrafogyasztási vágyat, szemben a cukrozott ipari termékekkel (ez utóbbiak nassolási kényszert okozhatnak, növelik az újrafogyasztás igényét az agyban).

 

Összegzés:

A hatások és tapasztalatok összefoglalásakor felfigyelhetünk a fruktózdús, inulint is hordozó biocsicsóka-sűrítmények jelentőségére. Természetesen – az Okos Élet termékhez hasonlóan – az Okos Édes biocsicsóka-sűrítmény sem „csodaszer”, annak ellenére, hogy legalább száz pozitív hatása van. Egy olyan különleges, természetes anyagról van szó, aminek „titkait” mind a mai napig kutatják.

A titok valószínűleg itt is a csicsóka-mátrixban van, amit a fruktóz-inulin „koktél” új élettani hatásokkal told meg, mintegy szellemi-lelki energiákat adva a testi állóképesség mellé. Különlegessége, hogy nem törekedtünk arra, hogy a csicsóka édes ízt adó anyagait „megtisztítsuk” a többi összetevőtől, hanem finomítás (derítés, szűrés, ioncsere, stb) nélkül kerül az üvegekbe.

Az Okos Édes készítmény komoly, összetett szakmai elméleti és gyakorlati fejlesztői munka eredménye, amelyért külön köszönet jár a termelőnek, a gyártónak és a kutatóknak.

E biocsemege, tudatos és gondos, környezetkímélő termesztés, majd igen kíméletes, komoly szakértelemmel véghezvitt technológiai munka eredményeképpen készül, majd a lehető legegyszerűbb, adalékanyagmentes formában, egészségre ártalmatlan göngyölegben (üvegben) jut el a fogyasztóhoz. A kíméletes és korszerű tápanyagkoncentrálási technológia lehetővé teszi, hogy a biocsicsóka értékes anyagaival nagyobb mértékben élhessünk e kockázatokkal túlterhelt világban.

Az előnyös élettani hatások alapjául a hazai és külföldi szakirodalmi adatok szolgáltak, emellett az elmúlt mintegy két esztendő hazai fogyasztói tapasztalatai is.

Az előnyök azonban a „száz jó hatás” felsorolásával nem értek még véget. Álljon itt még néhány további előny a termék egyéb jellemzőit tekintve:

A biocsicsóka-sűrítmények (Okos Élet, Okos Édes) egyéb jellemzői, előnyei

 

  1. A nyersanyaghiány veszélye viszonylag kevésbé jelenik meg, a csicsóka a hazai klímát jól bírja, ellenálló, kevésbé igényes, szárazság- és fagytűrő növény. (Szárazság, éhínség, illetve komolyabb fagyok idején is elérhető, hasznos nyersanyag)

  2. Idegen mellékíztől mentesek, értékes szerves savaik miatt ízük nem émelyítő. (Természetesen ízük jellemző a csicsókára).

  3. Hűtést nem igényelnek felbontás után sem, koncentrált formájuk miatt.

  4. Finomítási műveletek nélkül készülnek, a csicsókagumó teljes beltartalmi összetevőit tartalmazzák, kivéve a durva rostokat.

  5. Gyakorlatilag koncentrált, sűrített élelmiszereknek minősülnek, élelmiszerként fogyaszthatók. Egy kisüvegben (480 g) közel 4 kg biocsicsóka hasznos anyagai találhatóak, koncentrált formában.

  6. Kíméletes, vákuumsűrítéses eljárással gyártják, alacsony hőfokon fokon, így a termék nyers-jellegű marad (ez magyarázza jellegzetes íz-anyagait is).

  7. Használatuknak nincsenek különleges feltételei, könnyen kezelhetők. (A hétköznapi élelmiszerekhez hasonló a használatuk.)

  8. E termékek révén olyan emberek számára is elérhetővé válik a csicsóka hasznos anyagainak bevitele, akik nem tudnak csicsókát termelni, vagy tisztításuk, tárolásuk és kezelésük nehézkessége, vagy a biocsicsóka magasabb árfekvése miatt nem fogyasztottak eddig rendszeresen csicsókát vagy csicsókatermékeket.

  9. Egyfajta régi-új ízvilág érezhető a termék fogyasztásakor, emlékeztetve „nagyanyáink” természetes, mesterkéletlen ízeire, lekvárjaira, a régi világ egyszerűségére és „bölcsességére”

  10. A fruktózdús termékek más élelmiszerrel nem lépnek reakcióba, azok anyagaival káros termékeket nem képeznek, inkább azok hasznos anyagainak felszívódását segítik.

  11. Az értékes hatóanyagok döntően nem hőérzékenyek, ellenállnak kíméletes főzésnek-sütésnek, kellemetlen ízváltozást nem szenvednek hő hatására, így felhasználhatók kenyerekhez, süteményekhez, kásákhoz, egyéb készételekhez. (A csicsóka nyersen is fogyasztható, szemben a burgonyával, a nyers, reszelt csicsóka saláták hasznos alapanyaga)

  12. A sütemények, édes pékáruk állományát javítják, öregedésüket lassítják, eltarthatóbbá teszik azokat (nedvesség megkötő hatás) tápanyag-kiegészítő jellegük mellett.

  13. Az édes termékben az inulin mérhető mennyiségben még visszamarad, ugyanakkor már kellemes, édes íze is van a sűrítménynek.

  14. A fruktózdús termékben a nagyobb mennyiségű gyümölcscukor mellett jelenlévő hatóanyagok (nyomelemek, kevés inulin, pektin, stb) a gyümölcscukor hasznosulását segítik, ugyanakkor a gyümölcscukorral kapcsolatba hozott esetleges hátrányok a klinikai eredményekben főszabályként nem jelennek meg. (A kristályos, finomított fruktóznál is jóval előnyösebbek.)

  15. Élelmiszer-adalékanyagot (színezéket, aromát, tartósítószert, édesítőszert, stabilizátort, stb) nem tartalmaznak.

  16. A nyersanyagtermelés és gyártás Magyarországon történik, a termékek kizárólag hazai, magyar nyersanyagból készülnek. A tudományos kutatások és megfigyelések is hazánkban zajlottak az elmúlt évtizedekben, kutatási programok illetve követéses vizsgálatok keretében.

  17. A nyersanyag 100 %-a ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik (tanúsító: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft, HU-ÖKO-01)

  18. A termelés és gyártás szigorú higiéniai körülmények között, az Európai Uniós feltételrendszer szerint történik. (HACCP-rendszer, szabványok)

  19. Hosszú ideig (legalább 12 hónapig) eltarthatók, felbontás nélkül, a vízelvonásos tartósítási módszer miatt. Felbontás után is érvényes az eltarthatósági idő, a termék öntartós, hasonlóan a mézekhez.

  20. Savanyítást (citromsavval) vagy kémiai tartósítást (tartósítószerrel) nem alkalmaznak a gyártás során, mely egyedivé teszi e termékeket.

  21. Szintén nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, glükóz-fruktóz szirupot vagy hozzáadott fruktózt.

  22. Üveges készítmények, az üveg nem lép reakcióba a termékkel, nincs beoldódási veszély a csomagolóanyagból. Az üveges csomagolás révén lehetővé válik a szelektív hulladékgyűjtés, és az újrahasznosítás.

  23. Édes íz-jellegük lehetővé teszi a mesterséges édesítőszerek kiváltását (ételekhez, italokhoz adhatók), hőstabilitásuk miatt diabetikus sütemények készítését.

  24. Alkalmas étel-allergiás emberek táplálékául, adalékanyag-, glutén-, szója-, tejfehérje-, tejcukor-, olajos mag-, virágpormentesek. A feldolgozó üzembe az említett anyagok nem kerülnek be, nincs ezekkel érintkezési felület.

  25. Képesek részben vagy egészben helyettesíteni egyes tápanyag-kiegészítő készítményeket, természetes jellegük révén a felszívódás hatékonyabban történik meg. (Az élelmiszer egyéb „kísérő” összetevőit is tartalmazó termékek azonos mennyiségéből mérhetően több értékes anyag szívódik fel.). Étrendi kiegészítőkkel együtt fogyasztva erősítheti azok előnyös hatásait, egyenletessé teszi felszívódásukat.

  26. A csicsókatermékek egyáltalán nem terhelik a tápcsatornát, könnyen felszívódnak és értékesülnek, hatásuk már rövid távon is megmutatkozik. A biocsicsóka-sűrítmények sokoldalú hasznosságát már sokan mérhetően tapasztalták, akik e termékeket rendszeresen használják.

  27. Különlegességük abban is áll, hogy fogyókúrára és „energiafeltöltésre” egyaránt alkalmasak, aktivizálnak, de nem eredményezik az energiaitaloknál tapasztalható felfokozott aktivitást („túlpörgést”). Egyfajta bármikor mozgósítható „belső tartalékot, biológiai stresszraktárt” képeznek, amelyt a test akkor használ fel, amikor erre szüksége van.

  28. Rendszeres, mértéktartó bevitelük esetén fejtik ki igazán előnyös élettani hatásaikat, nem szükséges (sőt nem is hasznos) belőlük egyszerre sokat fogyasztani. Nincs tehát szükség „megadózisok” adására, ilyen értelemben „okos”, mértéktartásra és rendszeres egészségtudatosságra nevelő élelmiszerekről van szó.

  29. Nemcsak sportolók és fizikai (dinamikus) munkát végzők, hanem ülő foglalkozásúak (statikus munkát végzők) és szellemi tevékenységet folytatók is fogyaszthatják. Ajánlott járművezetőknek, sofőröknek, gyakran úton lévő üzletembereknek, ügyvédeknek, orvosoknak, tanároknak, nevelőknek, számítógép előtt dolgozóknak, stb.

  30. Korosztálytól függetlenül alkalmazható (1 éves kor felett). A termékeknek más-más hatása érvényesül jobban a gyermekeknél, mint a felnőtteknél és időseknél.

  31. Árfekvésük nem magas, a hasonló bioalapanyagból készült termékekhez képest, a rendszeres vagy időnkénti fogyasztást lehetővé teszik átlagos hazai jövedelemszint mellett.

Megosztom

Szerző:
Tóth Gábor

Bővebben » Tóth Gábor

Eseménynaptár

<< Aug 2017 >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3